Hajdúnánás Termál SC - nem hivatalos oldala
HAJRÁ MAGYAROK!
 
AJÁNLOTT BÖNGÉSZŐ
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
ADMIN - JANTEK ZSOLT
Jantek Zsolt
 
Hajdúnánás Termál SC
 
IFJÚSÁGI
 
SERDÜLŐ
 
Hajdúnánás Termál SC II.
 
SZURKOLÓK
 
SZURKOLÁS
 
VIDEÓK
 
Számláló
Indulás: 2007-11-15
 
Sportfejlesztési program 2013-2014
 
Hírek/Cikkek

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

ÖTÖDIK HELYEN ZÁRT A CSAPAT

Jantek Zsolt  2012.06.07. 20:18

Felemás bajnoki évadot tudhat maga mögött Molnár András együttese.

Már az őszi szezont is igen gyengén kezdték a lányok, úgy tűnt a csapat nagyon megsínylette Karnik Merci, Takács Andi, és Szilágyi Ági távozását. Sokan várták, hogy helyükre rutinos játékosokat igazol majd a csapat, ám nem így lett. A mester úgy döntött az aranyérmes junior csapatból tölti fel keretet, ezzel jelezve, hogy az addig elvégzett munka, a remek utánpótlás nevelés nem hiába való. A fiatal játékosoknak kezdetben szokniuk kellett a felnőtt bajnokság ritmusát, és a csapatba is be kellett illeszkedniük, de hétről-hétre próbáltak felnőni a hatalmas feladathoz. Ez leginkább Darabos Erikának, és Zihor Flórának sikerült. A megfiatalodott csapat a középmezőnyben telelt. A téli pihenő alatt Karnik Szabinát megkereste nevelő egyesülete a DVSC, ahol nővére is játszott, és Szacsa élt is a lehetőséggel, a cívis városba igazolt. Ekkor mindenki komoly erősítéseket várt, s érkezett is két játékos Kovács Éva és Tóth Nóra személyében. Szezon közben Seres Emília és az időközben visszatért Nyitrai Zita is távozott az együttestől, így mind támadójátékban mind pedig védekezésben gyengültünk. A tavasz viszonylag jól indult, egy remek szériát produkált a csapat, ám a végére zsinórban három vereség is becsúszott, így csak ötödik helyen végeztünk. Szezon végén Beke Enci és Ilyés Edit is bejelentette távozási szándékát, ők Németországba igazolnak. Enci az itt eltöltött hosszú-hosszú évek alatt több száz gólt szerzett csapatunk színeiben. Csapatunk színeiben a csoport gólkirálynője címet is kiérdemelte. Edit is hosszú éveket játszott kék-sárgában, s Emivel és Zitával egyetemben ő is „ős nánási ként” távozott.

Nehéz lesz pótolni a távozókat, ám mindenképpen meg kell erősíteni az együttest, ha ismét meghatározó szerepet akarunk betölteni csoportunkban.

Lehetséges érkezőkről még nem tudok beszámolni, de amint lesz fejlemény közölöm, és remélhetőleg más, a csapatot érintő pozitívumról is be tudok majd számolni a közeljövőben, ám ez még a jövő titka.

 

 

 

CSAK AZ IFI ÖRÜLHETETT EGERBEN

...  2012.06.07. 19:15

NBI/B-s felnőtt mérkőzés, 22. forduló, 2012.05.19.

Esterházy KFSC – Globosys – Hajdúnánás Termál SC 28-23 (12-12)

NBI/B-s ifjúsági mérkőzés, 22. forduló, 2012.05.19.

Esterházy KFSC – Globosys – Hajdúnánás Termál SC 27-32

NEM SIKERÜLT MEGLEPETÉST OKOZNI A BAJNOK ELLEN

...  2012.06.07. 19:10

NBI/B-s felnőtt mérkőzés, 21. forduló, 2012.05.12.

Hajdúnánás Termál SC – Nyíradonyi VVTK 28-34 (14-23)

NBI/B-s ifjúsági mérkőzés, 21. forduló, 2012.05.12

Hajdúnánás  SC – Nyíradonyi VVTK 31-24

A SZEGED TÖRTE MEG FELNŐTT CSAPATUNK LENDÜLETÉT

...  2012.06.07. 19:07

NBI/B-s felnőtt mérkőzés, 20. forduló, 2012.05.05.

Szeged- K.dorozsma KSE – Hajdúnánás Termál SC 28-24 (14-11)

NBI/B-s ifjúsági mérkőzés, 20. forduló, 2012.05.05

Szeged- K.dorozsma KSE – Hajdúnánás  SC 27-34

KÖTELEZŐ KÉT PONT, ÉS JUNIOR BOTLÁS

...  2012.06.07. 18:49

NBI/B-s felnőtt mérkőzés, 19. forduló, 2012.04.27.

Hajdúnánás Termál SC – Csorvás SK 28-18 (12-8)

NBI/B-s ifjúsági mérkőzés, 19. forduló, 2012.04.27.

Hajdúnánás SC – Csorvás SK 27-29

NEHÉZ MECCSET NYERT A FELNŐTT, FONTOS MECCSEN VESZÍTETT AZ IFI CSAPAT

J.ZS.  2012.04.15. 20:27

NBI/B-s felnőtt mérkőzés, 18. forduló, 2012.04.14.

Orosházi NKC – Hajdúnánás Termál SC 18-20 (9-8)

Orosháza – 120 néző, vezette: Dudás, Mihály

Orosházi NKC: AJTONYNÉ – Héjjas 4, Kránitz O. 1, Madar 1, Raffai-Such 5, Szabó R.,Ravasz2.Csere: Domokos2,KránitzA.,Kovács1,Dancsó2,Gregus. Edző: Ajtony Ákos.

Hajdúnánás Termál SC: Salánki, Beke 4, Darabos 4, Szűcs 4, Zihor 3, Kovács 2, Molnár 2,Tóth1.,Csere:Tomcsik(kapus), Edző: Molnár András.

Nagy küzdelmet, és szoros meccset hozott csapatunk orosházi vendégjátéka. A csapatok sok hibával játszottak, ám a hazaiak rutinos hálóőre remekül védett, így az első felvonás a hazai együttesé volt. A második játékrészben feljavult csapatunk védekezése, sikerült átvenni a vezetést, s a mérkőzés végéig meg is tartottuk azt. Gratulálunk a csapatnak az újabb remek eredményhez.

NBI/B-s ifjúsági mérkőzés, 18. forduló, 2012.04.14.

Orosházi NKC – Hajdúnánás SC: 30-27

Junior csapatunk sajnos fontos mérkőzésen szenvedett vereséget,de még így meg van az esély az aranyéremre.

TOVÁBBRA IS LENDÜLETBEN A LÁNYOK

Zsolti  2012.04.03. 20:30

NBI/B-s felnőtt mérkőzés, 17. forduló, 2012.03.31

 

Hajdúnánás Termál SC – BSE – FŐGÁZ 21-21 (11-11)

 

A mérkőzés egy gyászszünettel kezdődött, mellyel B-középünk egyik tagjának édesapjára emlékeztünk. Sajnos a közelmúltban már történt hasonló eset.

Az emlékezés percei után hamar játékba lendült csapatunk, s a mérkőzés első negyedében irányította is a játékot. A félidőre sikerült egyenlíteni a vendégeknek, ám még így is emelt fővel vonulhattak a lányok pihenőre.  A második játékrész is óriási izgalmakat hozott, Salánki  Mesi remek védéseinek, és többek között Kovács Magdi parádés lövéseinek köszönhetően, több góllal is vezettünk néhány perccel a vége előtt, ám a vendégeknek sikerült egyenlíteni,. Az utolsó másodpercekben Beke Enci szabaddobása csak a lécen csattant, ám így minden elismerést megérdemel csapatunk.

Ha a három kimaradt hétméteresből egyet sikerül értékesítenünk, mind két bajnoki pontot megszerezhettük volna.  

 

 

NBI/B-s ifjúsági mérkőzés, 17. forduló, 2012.03.31.

Hajdúnánás SC – BSE – FŐGÁZ  40-33

 

GYŐZELEM A MEGYEI RANGADÓN

....  2012.03.19. 19:19

 

NBI/B-s felnőtt mérkőzés, 16. forduló, 2012.03.17.

 

Hajdúnánás Termál SC–DVSC-FÓRUM II. 23–22 (11–8)

 

Hajdúnánás,- 300 néző, vezette: Tóth I., Ungvári.

Hajdúnánás: Salánki – Kovács M. 1, Molnár A. 3, Szűcs N. 6, Tóth Á. 1/1, Zihor F. 1, Beke E. 6/2. Cserék: Tomcsik, Kovács É. 4, Tóth N., Darabos E. 1. Edző: Molnár András.

 

Nagy küzdelmet hozott a megyei rangadó. Az első félidő egyértelműen a nánási csapaté volt, míg a második félidőben öt gólos előnyt is sikerült elpazarolni a lányoknak. A végjáték nagyon szoros volt, de sikerült megtartani az egy gólos előnyt. Gratulálunk a lányoknak, szorgalomból ismét jelesre vizsgáztak!

 

NBI/B-s ifjúsági mérkőzés, 16. forduló, 2012.03.17.

Hajdúnánás  SC–DVSC-FÓRUM II. 31-28

ISMÉT JÓ FORMÁBAN FELNŐTT CSAPATUNK

...  2012.03.05. 22:18

 

NBI/B-s felnőtt mérkőzés, 14. forduló, 2012.03.03.

 

Hajdúnánás Termál SC - Kecskeméti NKSE 37-29 (16-15)


Hajdúnánás, -300 néző,vezette: Halász, Kovács M. dr.

Hajdúnánás: Tomcsik – Tóth Á. 3, Molnár A. 3, Nyitrai Z. 3, Szűcs N. 5, Kovács M. 2, Beke E. 12/9. Cserék: Salánki, Kovács É. 3, Takács P., Zihor F., Tóth N. 1, Ilyés E. 1, Darabos E. 2. Edző: Molnár András.

 

 

NBI/B-s ifjúsági mérkőzés, 14. forduló, 2012.03.03


Hajdúnánás Termál SC - Kecskeméti NKSE 41-20 (21-8)

EREDMÉNYEK

...  2012.03.01. 20:06

 

NBI/B-s felnőtt mérkőzés, 13. forduló, 2012.02.26.

Inárcs – Örkény KC – Hajdúnánás Termál SC 24-21 (11-10)

 

 

NBI/B-s ifjúsági mérkőzés, 13. forduló, 2012.02.26.

 Inárcs – Örkény KC – Hajdúnánás SC  22-28

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

 
FORZA NÁNÁS!
 
Óra
 
LINKEK
 
CSAPAT LINKEK
 
SZURKOLÓI OLDALAK
 
TÁRSALGÓ
Játékosok, Nánás Frontosok, illetve más pozitív kritikával bírók írhatank!(A primitív megjegyzéseket lehetőleg kerüljük!)
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
ELÉRHETŐSÉGÜNK

nanasfront@freemail.hu

 
HÓNAP KÉPE
 
FIGYELEM!!!
 
OTTHONUNK

SOMORJAI LÁSZLÓ

VÁROSI SPORTCSARNOK

HAJDÚNÁNÁS

IRÁNYI U. 3.

 
VIDEO AJÁNLÓ


MusicPlaylist
Music Playlist at MixPod.com

 
MP3


MusicPlaylist
Music Playlist at MixPod.com

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.